OZORÁÉRT BARÁTI KÖR EGYESÜLET HONLAPJA
OZORÁÉRT BARÁTI KÖR EGYESÜLET HONLAPJA
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
PONTOS IDŐ
 
14. 2013. KÖNYVBEMUTATÓ

 

KÖNYVBEMUTATÓ

2013.

 

     Sokan érkeztek, főleg vidékről a könyvbemutatóra.

 

    A könyvet az Ozoráért Baráti Kör Egyesület elnök asszonya,

    Endreffyné Takács Mária írta és állított össze, sokak

    közreműködésével.

 

    A Szülőfalunk Ozora Című könyvet 300 példányban adtuk ki. A bemutató

    után három héttel minden könyv gazdára talált.

    A könyvbemutatón telt ház volt az ozorai művelődési házban.

    A kötet készítői méltán lehetnek büszkék munkájukra, a könyv bírálói, így

    Horák Mária lektor szerint is példaértékű gyűjtemény, és jó lenne, ha sok

     magyarországi település követné az "ozorai példát", és dolgozná fel ilyen

    formában a múltját

 

    A legnagyobb elismerésnek tartjuk hogy az Országos Széchenyi

    Könyvtárt megkereste a Párizs melletti Nanterre "Bibloiothéque de

    Documentation Internationale"egyetemi könyvtár vezetője és kért az

    intézetük gyűjteményébe az általunk kiadott kötetből.

 

   

 

 

     A könyvbemutatót megelőzte egy közös ebéd.

 

 

    Az ebédet követően a Művelődési Házban műsor, képkiállítás,

   várta a vendégeket.

 

 

Megnyitó beszédet mond Rónay Árpád

 

 

 

Fellépett a Sáregresi Népdalkör énekkel és tánccal.

 

  

 

    Két színésznő Halász Aranka és Kokas Piroska szíművésznők

    közreműködésével történt meg a "SZÜLŐFALUNK OZORA 1923 -

    2012"  című könyv bemutatása.

 

    Meghívott vendég volt szülőfalunkhoz kötődő Gosztola Gábor költő,

    grafikus, fotóművész, életművész, kinek munkásságát Novothny

    Tihamér mutatta be a jelenlévőknek.

 

    Az Gábor képes atlaszát is meg lehetett vásárolni néhány példányban.

 

 

Novotny Tihamér

 

 

Gosztola Gábor

 

    A könyvbemutató után megnyílt Gosztola Gábor "Fél évszázad után

    újra Ozorán" című kiállítása.

 

 

 Gyönyörködtetett énekkel az Ozorai Napraforgó Dalkör

 

 

 

    A műsort követően került sor a dedikálásra, könyvvásárlásra, a rég

    nem látott ismerősök üdvözlésére, magánbeszélgetgésekre......

 

 

......és finom sütemények, pogácsák, italok fogyasztására.

 

 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2014-08-17
 
NAPTÁR
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
TÁRSALGÓ
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
LINKEK
 
NÉVNAP

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!