OZORÁÉRT BARÁTI KÖR EGYESÜLET HONLAPJA
OZORÁÉRT BARÁTI KÖR EGYESÜLET HONLAPJA
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
PONTOS IDŐ
 
8. KOPJAFA AVATÁS

KOPJAFA AVATÁS

 

2009. május 23.

 

 

 

Az emlékoszlopot elhunyt iskolatársaink és tanáraink

emlékére készítette Varga József, Ozoráról elszármazott.

(Varga Feri bácsi - cipész - fia)

 

     Az ünnepségen az egyesület elnöke az alábbi avató beszédet

    mondta:

 

Tisztelt Polgármester Asszony!

Kedves ismerősök, barátok, Ozoráról elszármazottak.

 

    Emlékezni, emlékeztetni jöttünk az örök hazába távozott

    tanárainkra és iskolatársainkra.

 

    Számos esemény színhelye Tolna megye egyik legkisebb, de

    számunkra oly fontos települése.  Mi is szeretnénk sikereiben

    erősíteni és hozzájárulni szülőfalunk tárgyi és szellemi

    értékeinek megőrzéséhez.

 

    Nem véletlenül kötődünk szülőfalunkhoz. Itt indítottak

    bennünket az életbe, az otthon melege, békéje,  szeretete egész

    életen át elkísér bennünket.

 

    A tanítóink és tanáraink tarisznyánkba csomagolt útravalóját:

    egymás tiszteletét, megbecsülését, a tudást és ismeretszerzési

    vágyat ránk örökítették.

 

    Sajnos már sokan nem lehetnek közöttünk.

 

    A teljesség igénye nélkül – nem feledkezünk meg senkiről, - de

    ebben a pillanatba Hadfy Béla bácsi, Bandi bácsi, Emi néni,

    Pannika néni, Kókány, Gubriczky és Tóka tanár urak neve

    jutott az eszembe. Az Ő felelősségtudatuk, személyes

    példamutatásuk vezérelt bennünket az életben.

 

    Kívánom, hogy értékes becsületes tiszta emberségük még

    sokáig mutasson példát mindnyájunknak.

 

    Az ide álmodott látomásokat, eseményeket az emlékezet

    termében próbálom visszaidézni:

        - a Madarak és fák napját,

        - a Döbröntei erdőbe, a számháborút,

        - a május elsejei rendezvényeket a Kula kertbe,

        - a szüleink által szervezett majálisokat,

        - az emlékezetes sporteseményeket,

        - a közös szánkózásokat és

        - osztálytársaink egy-egy jól sikerült alakítását.

 

    De gondolom ezek a mai osztálytalálkozón is felelevenednek.

 

    Másképp emlékezik és emlékeztet, az emlékezet mindarra, amit

    – míg eleven  az emlékezet – sohasem felejtünk…

 

    Nem felejthetjük a helyet ahonnét vétettünk, ahová küldetésünk

    rendelt, és azokat sem, akikkel összekapcsolt véráramban élünk

    (éltünk) – akikkel együtt az emberarcú világot szeretnénk

    megőrizni.

 

    Remélem az emlékoszloppal nem csak a mai napon emlékezünk

    és emlékeztetjük az erre járókat, hanem a mögöttünk szépen

    felújított iskolában tanulóknak, a jövő nemzedékének is felhívjuk

    a figyelmét – és példát mutatunk, hogy „halálunkban is

    szülessünk haza!”

 

    Köszönöm az elszármazottaknak, a Polgármester Asszonynak és

    az ozoraiaknak, hogy az Ozoráért Baráti Kör Egyesület

    elképzeléseit támogatják.

 

    Szerveztük már az Ozorai Pipo Napokat, részt vettünk az

    elszármazottak találkozójának szervezésében, három emléktáblát

    avattunk Pintér Endre Zsigmond tanár, Hadfy Béla kántor és

    Sommer Gyula körorvos emlékére.

 

    Most átadjuk az emlékezet fáját és ebben az évben még

    szeretnénk fákat ültetni az elszármazottak és a baráti kör

    nevében.

 

    Szolgáljuk azt a közösséget, amelyből vétettünk.

 

    Amikor tehetjük haza látogatunk – évente legalább egy

    alkalommal - gyermekkorunk színhelyére. Bízom abban, hogy

    még sokáig gazdagíthatjuk, értéket teremthetünk, a szépre

    nevelhetünk és közösen gyarapíthatjuk az „Ozorai példá”k 

   számát.

 

    Köszönöm megtisztelő figyelmüket, figyelmeteket.

 

    Kérem helyezzük el az emlékezés virágait.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2014-08-17
 
NAPTÁR
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
TÁRSALGÓ
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
LINKEK
 
NÉVNAP

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!